Pár nap pihenő, valamint egy prémium hangulatú tokaji koncert után ( képek ITT!), már lelkesen készülődünk a következő bulikra. Csütörtökön az első alkalommal megrendezésre kerülő, szolnoki C+ Fesztivál Nagyszínpadán fogunk hangoskodni. Pénteken Kazincbarcikára érkezik a nyári turnénk, ahol a tavalyi sikeres buli után, ismét a Kolorcity Fesztiválon lépünk fel. Szombaton végre, ismét Felvidéken a Depresszió, és ahogy azt már megszokhattátok, a minden évben remek hangulatú nagyudvarnoki Rockfeszten csinálunk egy hatalmas bulit. Mind a három koncertre nagyon közönségbarát belépőárakkal juthattok be, tehát használjuk ki együtt a nyár maradékát! Ha még ez sem lenne elég, akkor találkozzunk augusztus 19-én, a hódmezővásárhelyi Borfesztivál Nagyszínpadánál, ahol INGYEN bulizhattok velünk! Azt se felejtsük el megemlíteni, hogy jövő héten pénteken kerül sor a nyár egyik legnagyobb Depresszió koncertjére, a Budapest Parkban! Részletek IDE KATTINTVA
Hír
Ismét sűrű hét jön2014. augusztus 12.











